Friss hírek 2017.07.11.

Túlterheltség mutatkozik a közbeszerzések területén

Érezhetően megnőtt a közbeszerzések száma az új, 2015. évi CXLIII. törvény hatályba lépését követően, ugyanis már az Uniós projektek döntő többségében is szükséges a közbeszerzések lefolytatása. Ez alól kizárólag a K+F irányú, valamint a kombinált (vissza nem térítendő támogatás + kamattámogatott hitel) pályázatok jelentenek kivételt. Míg 2016-ban 2000 milliárd Ft értékben jelentek meg közbeszerzések, addig 2017-ben ezt a számot már a nyáron eléri a mutató, ugyanis az Uniós pályázatok jelentős része most kezd „beérni”, azaz idén kerül sor a szállítók kiválasztására.

Meg kell azonban jegyezni, hogy a közbeszerzési kötelezettség egyáltalán nem pályázóbarát. Jelentős költségvonzata van, hiszen a közbeszerezési tanácsadók piaci ára 1% (összköltség 1%-a), ami egy nagyobb beruházás esetén komoly tételt jelent az adott vállalatnak (pl. 1 milliárd Ft értékű beruházásnál 10 millió Ft további költséggel kell számolni). A költségnövekedésen kívül talán még nagyobb probléma, hogy maga az eljárás minimálisan 4-6 hónap, tehát ennyit csúszik a beruházás megvalósítása.


Hazai forrásbevonás az Uniós projekteknél?

Érdekes interjút adott Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese a Világgazdaságnak. Szerinte a makrogazdasági mutatók olyan jók, hogy akár további 1000 milliárd Ft hazai forrást tud a Kormány biztosítani az Uniós pályázatok kiegészítésére. Ez az összes rendelkezésre álló forrás 10 %-a (!). Mint mondta ma már nem kizárólagos a brüsszeli pénzcsap, a kormánynak van mozgástere, a fejlesztések harmada mögött a magyar költségvetés áll. A túlvállalás kedvezményezettjei a magyar kisvállalkozók lehetnek, akik várhatóan többet költhetnek eszköz- és gépvásárlásra, kapacitásbővítésre. A túligénylés ismeretében akár az ősszel döntés születhet a keretemelésekről.

Mivel a Kormány az összes EU pályázatot már kiírta, így kizárólag a már megjelent, és időközben felfüggesztett pályázatok esetében számíthatunk további megnyitásokra, azaz teljesen új pályázat már nem fog megjelenni. Azonban ez a kommunikáció bizakodásra adhat okot, az 1000 milliárd Ft-os emelés további jelentős beruházások alapjait teremtheti meg.


Továbbra is csekély érdeklődés az energetikai pályázat iránt

Már március közepétől beadható a „Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel” c. pályázat, melyet nem jellemez a nagyfokú roham.

A vállalkozások 3 - 50 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek, és ugyanekkora értékű kedvezményes kamatozású kölcsönt.

Az eddig beérkezett pályázatok támogatási igénye 8 milliárd Ft, szemben a rendelkezésre álló 91,5 milliárd Ft-tal (59,5 Mrd Ft vissza nem térítendő támogatás + 32 Mrd Ft hitel). Ebből a számból egyértelműen kiderül, hogy nem ez a konstrukció a legvonzóbb a vállalkozók számára, melynek egyik legfőbb oka, hogy a technológiai-energetikai fejlesztések nem támogatottak, csupán az épületeké.

Mindezek mellett meg kell küzdeni az építőipari nehézségekkel is, a kivitelezők leterheltek, nehézkesen adnak árajánlatot, magára a kivitelezésre pedig nehéz úgy egyezkedni, hogy rendelkezésre álljon a kivitelező.

És ha ez nem volna elég, ehhez hozzájön az is, hogy a pályázatírók nem ajánlják ezt a pályázatot – holott projektgeneráló hatással kellene lenniük a piacon – ugyanis kevés a felkészült, energetikában jártas tanácsadó cég.


Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció

A múlt héten meghirdetésre került a KKV-k számára a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció, rendkívül nagy, 300 milliárd Ft-os kerettel a 2030-ig tartó időszakra. A program célja, hogy üzletileg is hosszútávon fenntartható, versenyképességet javító turisztikai fejlesztések jöjjenek létre. A fejlesztésekhez 50%-os vissza nem terítendő támogatás, illetve kedvező kamatozású MFB hitel, valamint ezek kombinációja igényelhető az alábbiakra:

  • infrastruktúra fejlesztése
  • új kapacitások létrehozása
  • szolgáltatások fejlesztése
  • új attrakciók létrehozása
  • rendezvényszervezéshez szükséges beruházások

A program keretében 14 éve alatt vidéki szállodák és panziók újulhatnak meg, szeptember 30-tól lehet majd a pályázatokat benyújtani. A tervek szerint az eddigi legnagyobb fejlesztési programmal kb. 2000 szálláshely, 30 ezer szoba újulhat meg, 5000 új munkahely jöhet létre. A felújított szálláshelyek 20 százalékos árbevétel-növekedést érhetnek el a beruházással.

Magyarországon egyébként a turizmus növekedésben van, a világátlag több mint kétszeresét és az európai átlag majdnem háromszorosát produkálta tavaly a magyar turisztikai növekedés. A Kormány célja, hogy szeretnék utolérjük az osztrákok teljesítményét 2019 végéig úgy, hogy a turizmusból származó bevétel Magyarországon is elérje a GDP 16 százalékát. Ehhez komoly hozzájárulást adhat az új szálláshelyfejlesztési program, mely hosszabb távon tud érvényesülni.


Hamarosan indulnak a munkahelyi képzések támogatásai

Mind a KKV-k, mind pedig nagyvállalatok számára elérhető lesz a munkahely képzések támogatása c. pályázat. A támogatás keretében akár Közép-Magyarországon is lehet igényelni forrást.

Cégünk mind a pályázatírást, mind a komplett képzés lebonyolítását vállalja, forduljon hozzánk bizalommal!

 

Kérje cége díjmentes pályázati előminősítését telefonon vagy weboldalunkon keresztül!

www.eccconsulting.hu